Tervek a püspöki karok számára
A sebezhető gyermekek és felnőttek szexuális zaklatások elleni védelmében való elkötelezettségüket erősítik meg a február 6–9. között Rómában rendezendő nemzetközi szimpózium résztvevői. A gyógyulás és a megújulás felé elnevezésű találkozóra 110 püspöki konferencia képviselőit és 30 szerzetesrend elöljáróit várja a szervező, a jezsuita Pápai Gergely Egyetem, amelynek kezdeményezését a különböző szentszéki tanácsok és a vatikáni államtitkárság is támogatja. A nyitóbeszédet William Levada bíboros, a Hittani Kongregáció prefektusa tartja.
A tervek szerint a szimpózium hozzásegíti az egyes püspöki konferenciákat ahhoz, hogy megfelelő irányelveket és határozott lelkipásztori terveket dolgozzanak ki a szexuális visszaélésekkel kapcsolatban. Mindez egybevág a Hittani Kongregáció kezdeményezésével: a dikasztérium tavaly májusban küldött levelet a püspöki karokhoz, amelyekkel segítséget nyújt megfelelő irányvonalak kidolgozásához az egyházi személyek által kiskorúak ellen elkövetett szexuális visszaélések kezelésében. A konferencián szakértők tartanak előadásokat és műhelyfoglalkozásokat a kezelés pszichológiai, lelkipásztori, jogi és teológiai szempontjairól. A februári találkozó egyik célja, hogy egy olyan többnyelvű világhálós adatbázist alakítson ki, amelyik naprakész forrásul szolgálhat az egyházi elöljárók számára a visszaélések megelőzéséhez és a zaklatások áldozatainak segítéséhez. Itt megtalálhatók lesznek az egyes püspökök tapasztalatai, illetve a témával kapcsolatos legfrissebb kutatások is.
Emellett a római szimpóziumon elindítanak egy több intézményt átfogó, távtanulással működő központot a gyermekek védelmére, amelynek székhelye Münchenben lesz. Federico Lombardi vatikáni szóvivő szerint a hónapok óta előkészített konferencia az egyike lesz annak a számos lépésnek, amelyik a gyógyulás, a megújulás és a megbékélés felé vezet.

