Vidáman ér véget a farsang a nagyböjt előtti utolsó hétvégén: egymást érik a mulatságok, bálok, mindenki jót derül a maskarába bújt felnőtteken, gyerekeken. A humor, bár nem idegen a kereszténységtől, mégsem annyira magától értetődő, a hit komolyságával sokszor nehezen egyeztethető össze.

Hé, srácok, jó a szerkótok! – köszönt rá néhány évvel ezelőtt farsang tájékán a ferences habitusban másodmagával sétálgató Urbán Erikre egy fiatal fiú Szeged központjában. A megjegyzés nem volt bántó szándékú, a fiatalember még azt is megkérdezte, melyik farsangi bálra készülnek, és velük tarthat-e.

Humoros történetek mindenkivel megesnek, de nem mindenki tud önmagán nevetni. Erik testvér – ma már a csíksomlyói kegytemplom igazgatója – hosszas magyarázatba kezdett, amikor a vicc és a kereszténység kapcsolatáról kérdeztük. „A nevetés segítséget jelent azon a pallón, amely a gyarlóság és a tökéletesség távolságait köti össze – állítja. – Figyelmeztet bennünket korlátainkra, földi nyűgeinkre, átmeneti állapotunkra.” Urbán Erik úgy látja, Isten előtt az imádság erejével ér föl a nyugodt, derűs lélekből fakadó nevetés.

A ferences szellemiséghez egyébként is különösen közel áll a derű, a vidámság, hiszen a rendalapító Szent Ferenc számára az evangélium valóban örömhír volt, az ő állandó derűje is az evangéliumhoz való közelségből fakadt. „Csak az tud így örvendezni, madarakkal versenyt énekelni, akár két fadarabbal is hegedülni, akinek a lelke annyira tele van mennyeiekkel, mint Ferencé” – mondta Erik testvér. Szent Ferenc egyébként ezekkel a szavakkal próbálta másokkal is megosztani örömét: „Mi Isten komédiásai vagyunk, és azért küld bennünket a világba, hogy az embereket megtanítsuk az igazi örömre!”
Az egészséges humort, viccelődést nem szabad összetévesztenünk a kárörömmel, a gúnyos nevetéssel. Erik testvér visszataszítónak tartja azokat a tréfákat, gyűlöletből eredő nevetéseket, amikor a humorizálás a másik kárára történik.

Képes volt hajnalban felkelni a vicces hittanóra kedvéért

Tóth Szabolcs – közismertebb nevén TSz – műegyetemre járt, jelenleg a Szomszédnéni Produkciós Iroda nevet viselő humorcsapat tagja. A harmincéves fiatalember azon kevesek egyike, akiknek a vicc megélhetési forrást is jelent. Számára nem kérdés, hogy igenis van helye a humornak az egyházban is.

„A csíkszeredai Márton Áron Gimnázium informatikaosztályába jártam, így minden szerdán infónapunk volt, ami azt jelentette, hogy csak déli tizenkettőre kellett bemenni az iskolába – elevenített fel egy történetet a humorista. – Viszont ugyancsak szerdán volt a hittanóra is, hajnali hét órától. Mégis képesek voltunk felkelni, tudva, hogy utána megyünk haza, csak azért, mert a pap bácsi mindig néhány viccel kezdte a hittanórát, és magyarázatai is humorosak voltak. Így sokkal könnyebben megértettünk és megjegyeztünk dolgokat.”

Tóth Szabolcs számára természetes, hogy vannak olyan dolgok, amelyekről nem viccelnek. „Általában nem szeretem az olyan poénokat, amelyek bántanak valakit vagy valakiket, illetve azokat sem, amelyek túl obszcének vagy undorítóak” – mondta. A humorista nem tagadja, hogy szoktak poénkodni a vallásról és az egyházról, de figyelnek arra, hogy az a poén ne a vallás ellen legyen, ne legyen bántó.

A humor közösséget épít

Vízi Zakariást, a kolozsvári Mária Szíve templom plébánosát olyan embernek ismerik hívei, mint akiből csak úgy folynak a viccek. „XXIII. János pápa is rendszeresen imádkozott egy szikrányi humorért” – keresett a tréfa témaköréhez kapcsolódó szentszéki vonatkozást a plébános. Vízi Zakariás a liturgia keretei között óvatosan bánik a humorral, úgy érzi, az istentiszteleten megélt túláradó öröm a neoprotestáns felekezetek sajátja. A liturgián kívül viszont a közösségépítés hatékony eszközének nevezte a humort és a jókedvet. „Még amikor Erzsébetbányán voltam plébános, és a bányát bezárták, az egész településen nagyon rossz hangulat lett úrrá – emlékezett vissza egy konkrét esetre Vízi Zakariás. – Akkor határoztam el, hogy a közösségi termet megnyitom, és mindenkit szívesen láttam egy pohár pálinkára, kis beszélgetésre, amelyek rendszerint egy-egy viccel vagy vicces történettel kezdődtek. Egy idő után már annyian lettünk, hogy nem fértünk a teremben. A jó hangulat sokat számít, persze ennek még nincs köze a valláshoz, de a templomba is könnyebben be lehet hozni a híveket, ha azt látják, hogy a pap jókedvű, vidám ember.”

Tény, hogy a humor, az öröm egészségesebbé tesz, oldja a feszültséget, megfiatalítja a lelket, elviselhetőbbé teszi a megpróbáltatásokat. Persze mindenkinek vannak rossz napjai, amikor nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy reggel eltervezte. Urbán Eriket viszont – és bizonyára másokat is – a testvéri közösség ilyenkor is örömre tudja hangolni. „És ez nagyon jó” – tette hozzá végül meggyőződéssel a szerzetes.