Örömfutball Gyulán
Nagyszerű hangulatot, remek mérkőzéseket és portugál győzelmet hozott a katolikus papok teremlabdarúgó-Európa-bajnoksága Gyulán. A múlt héten hatodik alkalommal megrendezett tornára tizenegy országból érkeztek csapatok: Románia a nyolcadik helyen végzett, míg a magyar válogatott, soraiban Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspökkel és Palánki Ferenc egri segédpüspökkel, végül ötödik lett. Összességében mindenki nyert, hiszen a részt vevő csapatok elégedetten, szép emlékekkel térhettek haza a gyulai örömfociról.
A vendégek remekül érezték magukat Erkel Ferenc szülővárosában, a labdamentes időszakban például meglátogatták a Grosics Gyula Katolikus Labdarúgó Akadémiát, megjárták a gyulai várat, és kellemes órákat tölthettek a híres várfürdőben is. Az Európa-bajnokság programjában természetesen a fő helyet minden nap a szentmise foglalta el, ezt követően reverendából mezbe öltöztek az atyák, és következhettek a gólok. A hangulatról a Grosics-akadémia növendékei és a Városi Sportcsarnokba kilátogató gyulai futballdrukkerek gondoskodtak, vagyis komoly szurkolótábor biztatta a magyar csapatot, amely soha nem járt olyan közel az elődöntőhöz, mint a gyulai eseményen. A horvátok ellen 2-1-re vezetett a Tóth Bálint vezetőedző által dirigált honi papválogatott, ami biztos elődöntőt jelentett volna, ám a vendégek az utolsó percben egyenlítettek, így ők jutottak tovább. Összességében bejött a papírforma, ugyanis évek óta a lengyel, a portugál, a horvát és a bosnyák csapat kerül a legjobb négy közé – ezekben a válogatottakban olyan atyák is pályára léptek, akik korábban élvonalbeli futballistaként kergették a labdát.
A tornát végül a sorozatban első alkalommal Portugália nyerte, korábban Horvátország kétszer, Lengyelország háromszor végzett az élen. A portugálok a finálé rendes játékidejében 1-1-re végeztek Horvátországgal, majd büntetőkkel az ibériai ország atyái győztek 5-4-re. A bronzérem a lengyeleknek jutott, míg a negyedik helyen Bosznia-Hercegovina zárt.

